Pályázni lehet faelgázosítós fűtési rendszerekre

Egy érdekes hír, ami a ww.napi.hu oldalon jelent meg, miszerint az EU által is elismert, környezetbarát gazdaságos fűtési technológiai a faelgázosítás, amit megéri EU pénzekkel támogatni. Igaz ez még faelgázosítós kazánrendszerre van, mert a kandalló még annyira ritka ebben a szegmensben, de ugyanazokat az értékeket, sőt sok esetben jobbakat, a mi termékeink is tudják.

www.napi.hu:

Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás az európai uniós Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket – tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t.

Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás 1,5 és 100 millió forint lehet – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Az EU-forrással finanszírozott Ginop új pályázati felhívása egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

A projektek keretében az energiahatékonyságot javító és a megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek támogathatók, így lehetőség lesz az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére, az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, valamint meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására.

Szintén támogatható napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása többféle célra.

Egy hozzászólás “Pályázni lehet faelgázosítós fűtési rendszerekre” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük