Azoknak akik aggódnak a környezetünk védelme miatt és ezt a fűtésükkel is szeretnék érvényre juttatni.

Jelen állás szerint az egyik legmeghatározóbb fűtési mód a gázzal való fűtés. Mi a jövője ennek? Valóban olyan jó?

Már korábbi bejegyzésemben kitértem arra, hogy a földgáz mint fosszilis energiahordozó, előbb vagy utóbb ki fog fogyni és más alternatívák után kell nézni,  illetve, arról is írtram már, hogy a földgáz és a kőolaj ára is nagyon sok nagypolitikai, geopolitikai tényezőtől függ. ( Fák mindig lesznek a környékünkön 🙂 )

2 érdekes hirre bukkantam, amik mégjobban meggyőztek arról, hogy hosszú távon kell egy valóban környezetbarát fűtés tartalékként, főleg a gázfűtés mellé….

Az egyik 2015.-ben megjelent cikk főcíme:

Palagázzal áraszthatja el az USA a világot

Az első sor azt írja :  “Egy évtizede az Egyesült Államok még a világ legnagyobb gázimportőre volt, ám 2020-ra már a legnagyobb exportőr szeretne lenni. ”

EZ EGYÉRTELMŰSÍTI, HOGY A KÖZELJÖVŐBEN AZ EGYRE FOGYÓ SIMA FÖLDGÁZT, FELFOGJA VÁLTANI A PALAGÁZ.  DE MENNIYRE JÓ EZ  MINT FÚTŐANYAG ÉS EZ MIT TESZ A VILÁGGAL????

Erre a következő cikk ad választ ami 2018.-ban jelent meg.

Néhány idézet a cikkből: “A szénhidrogének piacán, de tágabban az egész világpolitikában is kulcskérdés az amerikai palagáz felfutó kitermelése. Az új technikával felszínre hozott gáz egyre komolyabb versenyt jelent a hagyományos energiahordozóknak, aminek messzire ható következményei vannak. Még olyan geopolitikai elméletek is léteznek, melyek szerint korunk szinte minden igazán fontos mozgása ezzel áll összefüggésben:”

“A gázt, amellett, hogy olcsóbb alternatívát jelent a fogyasztóknak és a gazdaságnak, leginkább azzal szokták népszerűsíteni a világban, hogy kevésbé károsítja a környezetet a felhasználása, mint mondjuk a szénalapú gazdaság működése. Az azonban, hogy ez mennyire van így a gyakorlatban is, a metánon múlik. A kitermelt gáz döntő része ugyanis metán, amiből elkerülhetetlenül szivárog valamennyi a kitermelés során. Ebben a tizedszázalékoknak is van jelentősége, hiszen a metán sokkal veszélyesebb a környezetre a szén-dioxidnál és a többi üvegházhatású gáz többségénél: a légkörbe kerülése utáni első húsz évben 80-szor erősebben járul hozzá a klímaváltozáshoz, mint a CO2.  Ezért fontos igazán az az új kutatási eredmény, mely szerint az amerikaiak által kitermelt kőolaj- és földgázból az eddig gondoltnál (vagy hivatalosan kommunikáltnál) jóval többmetán kerül a légkörbe. Az amerikai környezetvédelmi hatóság, az EPA jelenlegi becslése szerint a teljes metánkitermelés 1,4 százaléka szökik el. Ezt kérdőjelezi meg a Colorado State University kutatóinak Science-ben publikált tanulmánya. A kutatók éveken át, összesen 700 kitermelési, szállítási helyszínen és a tároló kapacitásoknál tanulmányozták a témát, és megállapításaik szerint az az 1,4 a valóságban van 2,3 százalék is. “

Tekintve, hogy a világon menet közben viszont a klímavédelem is egyre erősödik ezen antagonisztikus ellentét, komoly előre nem látható problémákat hozhat a felszínre.  Pl Angliában felvetődött az is, hogy betíltsák a gázfűtést. Erről itt tud olvasni.

Magyarországon végzett releváns gépészeti szaklapban végzett kutatások bizonyítják, hogy egy korszerű fafűtés, (pl. faelgázosítós vízteres kandalló), azon felül, hogy megújuló energia, (az unió által is támogatott, bizonyítottan környezetbarát) képes az egész ház fűtését, melegvíz ellátását biztosítani, látványos környezetbarát módon, a megfelelő gépészeti megoldásokkal, vezérelhetőséggel ellátva, egy jó és kényelmes alternatíva korunk modern, környezetbarát fűtései között.
Azon kívül, hogy főfűtésnek is ideális, egy nagyon jó alternatíva lehet, korszerű 2. fűtésnek is. Az otthonunk fűtésbiztonsága (Fűtésbiztonság=Több korszerű jól szabályozható, az egész ház fűtés és melegvíz ellátást biztosítani tudó fűtési rendszer azért, ha az egyik fűtés elromlik vagy valami miatt gazdaságtalanná válik az üzemeltetése, a másikkal teljes egészében pótolható.) NAGYON LÉNYEGES. Ezért cégünk azt javasolja, akár gáz fűtés, akár elektromos fűtés, napkollektor napelem, hőszivattyú mellé, érdemes lehet egy korszerű látványos teljesértékű fatüzeléses kandallós rendszer beüzemelése, ami nem csak egy adott tér, nem szabályozható fűtését képes megoldani, mint a legtöbb sima légfűtéses kandalló. 
A fatüzelés és a tűz által biztosított biztonságérzet egyidős az emberiséggel. Nem csoda az sem, hogy egy romantikus este legtöbb esetben elengedhetetlen „kelléke” egy pohár bor és a kandallóban ropogó tűz látványa….

 

 

Egy hozzászólás “Azoknak akik aggódnak a környezetünk védelme miatt és ezt a fűtésükkel is szeretnék érvényre juttatni.” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük